zéró

Jólesik abból a kávéból innom, amit Neki főztem kora hajnalban, mielőtt fölébresztettem volna, jólesik nagyot szippantani a reggeli, nyirkos levegőből, begyújtani a kocsit és kigördülni a kavicsos udvarról (a kerekek dobogása a kövön is jólesik), jólesik rájönni, hogy van rutinszerűség abban, ahogy a kollégák sorra megérkeznek, és üdvözöljük egymást, és rájönni, hogy mégsem untig megszokott az egész, mert mindenki elhozta magával azt az öntudatlan várakozást, ami az új nap reggelét lendületessé teszi, jólesik vállat rándítani arra, hogy Puskás Öcsi élete ismét érdekes lett halála után, hogy milyen, a szenteknek kijáró tiszteletadásban részesült emléke, míg például Faludy halála után sokkal érdekesebb lett hirtelen az, hogy homokos (is) volt életében, jólesik megsodorni egy cigarettát, rágyújtani, kávét kortyolni hozzá és ismét, és újra, és megint, jólesik újra találkozni Vele, van egy órányi szünete, addig megiszunk egy újabb kávét, és beszélgetünk, mindegy, hogy miről, jólesik hazarobogni, megmelegíteni az ebédet, ránézni a tévére, és nem bekapcsolni, olvasatlanul a sarokba dobni az aznapi újságot, és legközelebb csak krumplihámozáskor, vagy ablakpucoláskor kinyitni, jólesik ebéd után végigdőlni az ágyon egy könyvvel, vagy anélkül, elaludni délután, és álmodni, vagy nem álmodni, jólesik néma üzemmódra állítani a telefont, vagy híváskorlátozást rendelni minden egyes számhoz, kivéve az Övéhez, és arra gondolni, pukkadjatok meg, kedves embertársak, nem válaszolok a hívásotokra, mert mára már nem vagyok többet kíváncsi rátok, jólesik elgondolkodni azon, hogy mivel lepjem meg Őt, ha este hazajön, gondolkodni a holnapi napról, de csak keveset, és jólesik arra gondolni, hogy olyan ez, mintha a szemetest borítaná ki az ember, mert reméli, hogy ott van valahol, a félig rothadt salátalevél, a margarinos doboz, és a kávézacc univerzumában az a jegyzet, az a számítás, amit véletlenül, valamivel összecsippentve eldobott, és amit mindenképp meg kell találnia, de ha nem is ma, holnap feltétlenül, feltétlenül...