Érzelmes történet dalcímekben

Rózsabokorba jöttem a világra, s valamikor nótás kedvű, vidám legény voltam, de a hajnal már nem simogat, mert elveszett a pincelakat, és megvert engem két szép szemed, ott, ahol a kanyargó Tisza partján a szeretőm dunántúli volt. Mondtam neki, amíg zsindelyezik a kaszárnya tetejét, gyere velem a Hargitára, iszunk homoródi jó borvizet, s mire harangoznak a toronyba - mert lakodalom van a mi utcánkba – megtudjuk, hogy mit susog a fehér akác. Bevallom a nagyvilágnak: akit szerettem, nem volt úri dáma, sötét fejkendő az ő ékessége, s bár józanságra nagy bennem az akarat, bánatomat dalban mondom el a csitári hegyek alatt. Nem az a szeretőm, ki volt, ezért hát baj van, nagy baj az én szívem körül, ragyognak rám a csillagok, mert tudják, hogy árva vagyok aj, la la la la… Csütörtökön virradóra befordultam a konyhába, rágyújtottam a pipámra (a konyhát), elvégre betyárnak születtem, s most bujdokolva járok bércet, rónaságot. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, mutassatok utat a szegény legénynek. Amerre én járok, bámul a világ, mert meglátszik a lopott lónak a nyoma, de lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, s lesz szeretőm, szőke is, barna is, elvégre nem most jöttem a tanyáról. Ha én egyszer sok pénzem lesz, elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek, mert el is van vágyásom, hiába mondják, idegen földre ne siess, általmegyek én a Tiszán ladikon, ahol két út áll előttem, megverem a csizmám szárát, befordulok a kocsmába, iszom három deci kevertet, s fittyet hányok arra, ha mind azt mondják, részeges vagyok. S ha meghalok egy züllött hajnalon, árok partján, vagy a libidári dombon, a síromra fakeresztet tesznek, s nem írnak búcsúztatót, nem sirat el más, csak az árgyélus kismadár.