2006/09/26

szabadságon?

Azért vettem ki egy hét szabdságot, hogy írjak. Több, mint négy évvel ezelőtt kezdtem el a Lombsötét-et. Aztán hirtelen meghalt anyám, egy éven belül kétszer költöztem, elmentem félévre Egyiptomba, várost váltottam, és az akkor száz oldalnyi kész kézirat mára teljesen használhatatlan. Nemrégiben átgyúrtam a bevezetőjét, szépen elindítottam az ideológiát, aminek vinnie kell majd a cselekményt. Ma reggel éppen azon vesződök, hogy beindítsam a cselekményt, mire felpattan egy messenger-ablak (mi a kurvák faszáért nyitottam meg egyáltalán?), ordítanak odalent a szünetelő cigány iskolásgyerekek, kamionok dübörögnek, macerál a gondolat, hogy záros határidőn belül a holnapi jegyzettel is elő kéne állni, szóval az egész istenverte reggeli projekt kútba esik. Igaz, másfél oldal megvan, és többé-kevésbé a cselekmény is elindult. Valami ez is. Holnap, újraolvasva, kiderül, hogy döcög-e, vagy megáll. Kijöttem a gyakorlatból, és csak remélem, hogy nem haladja meg az erőmet visszaszerezni. Az is zavar, hogy zokni van rajtam. Régebben csak úgy ment igazán, ha meztelenül ültem a gép elé. Hideg is van. És csak ez a hét szabad, ami csupán arra lenne elég, hogy lelkileg fölkészüljek az írásra. Hol vagy, Magasságos Lottóhatos, hogy ne kelljen többet melóznom, csak dolgoznom...? Biztosítson valaki egy félkövér havi fixet. Valamikor az Örökkévalóságban visszaadom, a lelkemet rá.