2006/11/21

zéró

Jólesik abból a kávéból innom, amit Neki főztem kora hajnalban, mielőtt fölébresztettem volna, jólesik nagyot szippantani a reggeli, nyirkos levegőből, begyújtani a kocsit és kigördülni a kavicsos udvarról (a kerekek dobogása a kövön is jólesik), jólesik rájönni, hogy van rutinszerűség abban, ahogy a kollégák sorra megérkeznek, és üdvözöljük egymást, és rájönni, hogy mégsem untig megszokott az egész, mert mindenki elhozta magával azt az öntudatlan várakozást, ami az új nap reggelét lendületessé teszi, jólesik vállat rándítani arra, hogy Puskás Öcsi élete ismét érdekes lett halála után, hogy milyen, a szenteknek kijáró tiszteletadásban részesült emléke, míg például Faludy halála után sokkal érdekesebb lett hirtelen az, hogy homokos (is) volt életében, jólesik megsodorni egy cigarettát, rágyújtani, kávét kortyolni hozzá és ismét, és újra, és megint, jólesik újra találkozni Vele, van egy órányi szünete, addig megiszunk egy újabb kávét, és beszélgetünk, mindegy, hogy miről, jólesik hazarobogni, megmelegíteni az ebédet, ránézni a tévére, és nem bekapcsolni, olvasatlanul a sarokba dobni az aznapi újságot, és legközelebb csak krumplihámozáskor, vagy ablakpucoláskor kinyitni, jólesik ebéd után végigdőlni az ágyon egy könyvvel, vagy anélkül, elaludni délután, és álmodni, vagy nem álmodni, jólesik néma üzemmódra állítani a telefont, vagy híváskorlátozást rendelni minden egyes számhoz, kivéve az Övéhez, és arra gondolni, pukkadjatok meg, kedves embertársak, nem válaszolok a hívásotokra, mert mára már nem vagyok többet kíváncsi rátok, jólesik elgondolkodni azon, hogy mivel lepjem meg Őt, ha este hazajön, gondolkodni a holnapi napról, de csak keveset, és jólesik arra gondolni, hogy olyan ez, mintha a szemetest borítaná ki az ember, mert reméli, hogy ott van valahol, a félig rothadt salátalevél, a margarinos doboz, és a kávézacc univerzumában az a jegyzet, az a számítás, amit véletlenül, valamivel összecsippentve eldobott, és amit mindenképp meg kell találnia, de ha nem is ma, holnap feltétlenül, feltétlenül...

2006/11/07

hetes

1. Aki november elsején születik, az halála után is kap születésnapjára virágot.

2. Azt tanítják, hogy aki visszakéri az ajándékot, az köcsög. Ma voltam egy temetésen, ahol a papnő arról beszélt, hogy isten az életet ajándékba adja.

Nahát.

3. A koszorú általában olyan alakú, mint a pajzs. Egyiket sem jókedvében cipeli az ember.

4. Övé az ország, a hatalom és a dicsőség. Oké, legyen. De a kedvenc pólómat és a nőmet nem adom.

5. Voltam temetésen. Magamba temettem egy egész pizzát.

6. A "bold" szép angol szó. Bátort jelent. Ki volt az, aki kitalálta, hogy a féltérdre ereszkedett betűstílust is így kell hívni?

7. Van tíz parancsolat. És van hét főbűn. Valami nem stimmel.

2006/10/25

Bájbáj, Szása!

Kedves sorozótisztek, kedves ultrafrusztrált agymosottak, akik azon igyekeztetek, hogy engem, és a hozzám korban és felfogásban hasonlókat fegyverbe szólítsatok, van egy üzenetem számotokra, és gondolatban lehúzott nadrággal fordítok hátat nektek: Nem kaptatok el! Éveken keresztül át- és beiratkoztam különféle egyetemekre, már én sem emlékszem, milyen szakokra, hogy megszabaduljak tőletek. Egy alkalommal a liftben csípett el egy sorozótiszt, és muszáj volt bemennem a laktanyára, igazolni, hogy egyetemista vagyok. A sorozótiszt asszony nekem szegezte a kérdést: „Milyen szakra jársz?” És én nem tudtam. Mondtam, hogy menedzsment, mert az manapság olyan menő. Valami egészen más volt beírva, de a hölgy kolléganője rálegyintett: „Az ugyanaz, te, csak ma így hívják.” Hohó, szép idők… Amikor minden fiatal srácra, mint potenciális bokszzsákra, fogkefével vécét pucolóra, könyökéről a kulimászt a sok kúszástól lekenőre, magánzárka-töltelékre, hamutartó-jelöltre néztek… Ennek immáron vége. Ezután a magukat pénzért lelövető bátraké a szerencse. Van azért rossz is benne. Az ember magára marad a lúdtalpával. Már nem számít dicsőségnek, vagy legalábbis előnynek másokkal szemben. A szívnagyobbodásosak, a csípőficamosok úgyszintén hoppon maradnak. Hoppon maradnak azok is, akik komoly összegekért cserében „livret”-et szereztek, azok a katonaorvosok, akik begyűjtötték a pénzt, aztán mégis besoroztatták az őket lefizetőket, azok is, akik elintézték, hogy ne vigyék el az őket lefizetőket. Jól megszívták azok is, akiknek egy évig biztos szállást és élelmet jelentett volna a kötelező sorkatonai szolgálat. Egyszer s mindenkorra el vannak intézve azok is, akik úgy tartják, hogy a katonaság teszi férfivá a férfit – meglehet, az ő idejükben nem volt olyan egyszerű az útlevélszerzés, és egy külföldi utazás kalandjával ért fel az, ha kihelyezték egy évre mondjuk Calafat mellé… Az egyszeri kadéttól sorozáskor ezt kérdezte a tiszt: „Hány méterre akarsz az otthonodtól kerülni? Egy, kettő, vagy három?” A kadét az egyet választotta, természetesen, remélve, hogy a városi laktanyába küldik, ahol legalább a mama sütötte csirkecomb illatát érezheti. A tiszt fölállt, elővett egy méterest, és a fali térképen kimérte. Konstancára vitték a szerencsétlent, a tengerészekhez, pedig úszni sem tudott. Hát, ennek is vége. Bájbáj, Szása. Megvan még a sorozópapírom. Magamhoz veszem, és ha kaszárnya előtt sétálok el, kitartóan fogom lóbálni. És ezt fogom gondolni, de talán mondani is: "Olyanok vagytok, mint egy-egy fonnyadt zöldlégy, a szikkadt, őszi lószaron. Ahol az utóbbi az ország, amit szolgáltok."

2006/10/22

Érzelmes történet dalcímekben

Rózsabokorba jöttem a világra, s valamikor nótás kedvű, vidám legény voltam, de a hajnal már nem simogat, mert elveszett a pincelakat, és megvert engem két szép szemed, ott, ahol a kanyargó Tisza partján a szeretőm dunántúli volt. Mondtam neki, amíg zsindelyezik a kaszárnya tetejét, gyere velem a Hargitára, iszunk homoródi jó borvizet, s mire harangoznak a toronyba - mert lakodalom van a mi utcánkba – megtudjuk, hogy mit susog a fehér akác. Bevallom a nagyvilágnak: akit szerettem, nem volt úri dáma, sötét fejkendő az ő ékessége, s bár józanságra nagy bennem az akarat, bánatomat dalban mondom el a csitári hegyek alatt. Nem az a szeretőm, ki volt, ezért hát baj van, nagy baj az én szívem körül, ragyognak rám a csillagok, mert tudják, hogy árva vagyok aj, la la la la… Csütörtökön virradóra befordultam a konyhába, rágyújtottam a pipámra (a konyhát), elvégre betyárnak születtem, s most bujdokolva járok bércet, rónaságot. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, mutassatok utat a szegény legénynek. Amerre én járok, bámul a világ, mert meglátszik a lopott lónak a nyoma, de lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, s lesz szeretőm, szőke is, barna is, elvégre nem most jöttem a tanyáról. Ha én egyszer sok pénzem lesz, elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek, mert el is van vágyásom, hiába mondják, idegen földre ne siess, általmegyek én a Tiszán ladikon, ahol két út áll előttem, megverem a csizmám szárát, befordulok a kocsmába, iszom három deci kevertet, s fittyet hányok arra, ha mind azt mondják, részeges vagyok. S ha meghalok egy züllött hajnalon, árok partján, vagy a libidári dombon, a síromra fakeresztet tesznek, s nem írnak búcsúztatót, nem sirat el más, csak az árgyélus kismadár.

2006/10/05

Levél Olli Rehn-nek

Ó, a fene egye meg! Hogy ezt én miért csak most tudom meg! Vasárnap este zárult az „Írjon levelet Olli Rehn bővítési biztosnak” kampány. Csupán annyit kellett volna tennem, hogy az ékes angolsággal vagy magyarsággal megszövegezett típuslevéllel egyetértsek, nevemmel ellássam, és továbbítsam a biztos címére. Feltéve, persze, ha időben rábukkanok. Ami nem történt meg. Mit lehet tenni? Állítólag mégsem késtem le, vagyis még írhatok Rehn úrnak levelet, amelyben elpanaszolhatom, hogy milyen rossz nekem itt, és így élnem. „Kedves Rehn Úr! – kezdeném. „Mivel rehndes ember hírében áll, bízom benne, hogy alább mefogalmazott egyéni kéréseimnek legalább megpróbál eleget tenni. Tudom, hogy polgártársaim némelyike már kereste írásban is, és valószínűleg az agyára is mentek egy csomó levéllel. Én nem traktálom hasonló kérésekkel. Megértem Önt. Elvégre európaiak vagyunk, vagy mi. (Erre aztán egyszer igyunk is.) Na szóval, azt kéne elintézni valamilyen úton-módon, hogy vissza nem térítendő kölcsönbe kapjak két toronycsa- págyat, és egy kormánytávirányítós CD-lejátszót az autómba. Válaszlevél esetén küldöm a kocsi adatait. Továbbá – ami a csatlakozást illeti -, bolhátlanítani is kéne a pincében, erre egészségügyi szakembereket igényelnék, vagy a helybéli illetékesek európai pénzekből történő szubvencionálását, a rovarirtás idejére. Úgy vélem, hogy zörgő kocsiorral és vakarózva nem festenék jól Európa bővülő népességi palettáján. Mivel szociális érzékenységem mondhatni nem létezik, és a saját megélhetésemen kívül a másé nem érdekel, csupán az esetben, ha valaki huzamosabb ideig tartó dologkerülésért is kap pénzt, javaslom, hogy részesüljek antiszociális segélyben, melynek havi, euróban kifejezett összegéről válaszlevél esetén megegyezünk a későbbiekben. Kérem továbbá, hogy messzemenően támogassa lakáson belüli autonómia-törekvéseimet, vagyis azt, hogy görög őseimre való tekintettel hivatalos okirattal bizonyíthassam a barátnőmnek, hogy a négy fal közt szuverén és autonóm görög tartományként működöm. Válaszlevél esetén a további, másodlagos igényeimről listát küldök. Ön jó ember, biztos úr, én is biztos vagyok abban (ha csak a szót nézzük, még kollégák is lennénk), hogy levelemet elolvassa, értékeli, és törekvéseimet az európai normáknak megfelelően mérlegeli. Maradok tisztelettel, őszinte híve, potenciális ivócimborája:

Kudelász Nóbel